Energiatermelő járólapokkal oldanák meg a közvilágítást
Az angol cég által előállított járólapok minden egyes lépésből 7 Watt energiát nyernek, amelyet a beléjük épített akkumulátorokban tárolnak el.
Az angol cég által előállított járólapok minden egyes lépésből 7 Watt energiát nyernek, amelyet a beléjük épített akkumulátorokban tárolnak el.
Egy izraeli cég a Consumer Electronics Show-n (CES) azt ígérte, hogy már jövőre bemutatja az öt perc alatt feltölthető villanyautóját. Úgy tűnik, nem a levegőbe beszélnek, idén a fél perc alatt tölthető telefonjukat mutatták be.
Három startup cég kap lehetőséget a Morgan Stanley-től, hogy bemutatkozzon Európa egyik legjelentősebb IT rendezvényén.
Több ezer vállalkozás, alapítvány és egyesület számláját fagyasztották be ideiglenesen a bankok január elsejétől.
Jelentős leépítéseket és a beszállítói szerződések drasztikus változtatását tervezi a Tesco egy költségcsökkentési csomag részeként. A brit kiskereskedelmi lánc csütörtökön jelentheti be a lépéseket a Sunday Times értesülései szerint.
Megszűnő vállalkozásoknál komoly probléma, ha a társaság tagi kölcsönnel rendelkezik, hiszen amíg az nem kerül rendezésre, a céget nem lehet megszüntetni.
Hallott már a KOCKERD kérdőívről? Ha nem, könnyen lehet, hogy már törölték cége adószámát.
Minden második kkv nagyobb forgalmat ért el, mint egy évvel korábban, akik pedig reklámoztak, még jobban jártak.
Az adóhatóság egyre gyakrabban tartalmában is vizsgálja a kapcsolt vállalkozások árképzését, sőt egyre növekvő számban adóalap-kiigazítást is kezdeményez az érintett cégeknél. A feltárt szabálytalanságok sokszor dominóként viselkednek, és egymás után több adónemben is komoly, esetenként százmilliós nagyságrendű szankciókat vonhatnak maguk után.
Nehéz elhinni, de van, aki 1700 forintot is hajlandó fizetni érte. Legalábbis a luxus jégkockákat kínáló kaliforniai cég ennyiért kínálja kézműves portékáját, és mivel 2007 óta működik, valószínűleg kereslet is van rá.
Két magyar cég is nyert az uniós Horizont 2020 keretprogram pályázatának második fázisában, ami eddig példa nélküli siker. Ezzel a cégek összesen 2,5 millió euró értékben valósíthatnak meg innovatív tevékenységeket.
A vasárnapi zárva tartás elkerülése céljából a kisvállalkozásoknál fontos, hogyan lehet a családtagokat bevonni a munkába. De mivel jár, ha anyuka beáll a pult mögé? Kell-e neki fizetni, mik a jogi keretek?
A Deloitte hálózatához tartozó Erdős és Társai Ügyvédi Iroda kihámozta a Munkaügyi Hivatal ellenőrzési tervéből, hogy melyik szektor cégei számíthatnak összehangolt, célzott munkaügyi ellenőrzésekre, amelyek során akár tízmilliós bírság is kiszabható.
Egy kutatás szerint az alkoholfogyasztás serkenti a kreatív gondolkodást, de persze csak egy bizonyos szintig.
A New York-i Madison Suare Gardenben nyitotta meg az ezredfordulón első büféjét a Shake Shack, amely most benyújtotta tőzsdére lépési kérelmét az amerikai pénzügyi felügyelethez.
Januártól online licitoldalon kedvezményesen juthat hozzá a felszámolt cégek vagyontárgyaihoz.
Januártól zárolhatják bankszámláját, amennyiben elmulasztja kitölteni és elküldeni bankjának a kötelező tulajdonosi nyilatkozatot.
A Békési Pálinkafőzde egy 12 éves különleges whiskyvel ünnepelte 30. születésnapját. A nedű különlegességét többek között az adja, hogy ez az egyetlen magyar előállítású whisky.
4-500 ezer forintba kerül majd az az automata házi sörfőző gép, amely korsónként 60-80 forintért állítja elő az italt. Közben nem kell nyakig a sörhabban úszni. A termék iránt akkora a nemzetközi érdeklődés, hogy közösségi alapon néhány nap alatt összegyűjtötték a sorozatgyártásához szükséges forrást.
Állami pénzből támogatnák a vállalkozói szemlélettel rendelkező fiatalok saját lábra állását.